2020. 09. 24.
A boszorkánykör szakszerű elbontása
Takarítónapló/13/ Csiga
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A boszorkánykör szakszerű elbontása

A szentjánosbogarak eleinte platinafehéren, utána sárgán, és minél tovább figyelem, egyre zöldebben világítanak a kitikkadt gyomoktól zörgős fűben.  Kevés szentjánosbogár van most már a parton. Mintha akarnám is, hogy egyre kevesebb legyen, és múljon tőlem az az idő, amikor át kell utaznom a  saját sötétségemen, és nem szabad elfordítanom a fejemet arról, amit nem szeretnék meglátni. Azt mondom valakinek a telefonba, hogy most már eluntam a szomorúságot és a hibáztatást, és megkegyelmezek magamnak, hogy ne kelljen már mindig ebben a nyomorúságban tapicskolni. Mindegy, mi történt. Ki mit tett, vagy nem tett, és közben mi járt a fejében. Nem akarok rossz történetek részese maradni, akkor sem, ha ezek megtörténtek velem.

ne

Igaz lehet-e mégiscsak az, hogy vannak párhuzamos valóságok? És az egyik valóság a másiktól csak egy kicsiben tér el. És én, de lehet hogy mindnyájan nyitogatjuk az ajtókat köztük, és még olyan is lehetséges, amikor kompletten a  bolygó lakossága átmasíroz egy másik valóságba, ahol majd minden egy kicsit másképpen lesz, és mást jelent.

Van, amikor kristálytisztán érzem, hogy becsukok és kinyitok ajtókat, meglódul a valóság, átsiklik egy másik pályára, mint a vonat tolatás után. De ez  a folyosó, ahonnan a valóságok szobái nyílnak, ez a párhuzamos szobarengeteg nem itt van, nem ebben a házban, nem ebben a térben. Pedig itt, ha akarom, minden  szoba párhuzamos, ha akarom, egymásból nyílnak. Többnyire hagyom, hogy minden ajtó nyitva legyen, végigtrappolok az egész házon, és hagyom azt is, hogy a huzat járjon benne. És így aztán kivisz jót is, rosszat is.  Hiába kapnék bármelyik után. De olyan mélyen szerelmes vagyok sokszor változásba, és annyira el tudom unni a megszokottat, hogy olyankor nem bánok semmit, csak legyen valami más, mint ami addig volt.

valami

A szentjánosbogárral közös utazásunknak még nincs egészen vége, de már itt van a csiga. Hosszú évek óta itt van a csiga, és vár rám. Amíg egy másik országban élek, idehaza belülről kizabálja az összes paradicsomot, ami csak megérett azon az esős nyáron. Amíg a munkában vagyok, a földre hullott alma belét eszi ki. Vár rám a csiga az összes eső után, az őszökön, és az őszi időre hasonlító májusokon, amikor a vizek lezúdulnak a tetőkön, az ereszeken, de még nedves a föld, minden ág és levél. A csiga, a csíkosházú vár a hóolvadás utáni első langyosabb napokon, és a nyarakon, amikor a narancssárga meztelen csiga még a csalán és rózsa levelét is megrágja kínjában.

csiga2

A sárga házú csiga a júliusi esők óta vár rám az almafán. Rátapadt a legszebb belle fleur almára, és amikor hetek után lepattintom az alma bőréről, és elhajítom a fűbe, kiderül, hogy semmi kárt nem tett a gyümölcsben. Minta szerelmes lett volna az idomtalan nagy zöld almába, amely, ha megérik, talán éppolyan kerekded lesz, mint a csigaház, és még ugyanolyan sárga is.

A házas csiga annak , aki figyel rá, azt mondja: lassan húzódj befelé, vonulj vissza magadba. És ha bent vagy, menj még beljebb. Ha így teszel, egyre inkább lezárhatod a múltat, és szinte észrevétlenül, egymásba játszva átfordul minden, és már ott az új élet, jöhetsz vele lassan kifelé.

csiga3

Őrületes a csigaház belső sodrása. Ahogy felpörög, ahogy pörögsz vele befelé. Távolodsz a külvilágtól, de mégis a csigaház a messzeségből, a megszólíthatatlanból, a mozdíthatatlanból húzza befelé a szálakat és sodorja egymáshoz a kintit és a bentit. De az is lehetséges, hogy ezek a szálak mindig is ott voltak összesodorva, készen arra, hogy együtt mozdítsa meg őket akarat és tett. Csak nem láttad még sohasem így.

Villanyszámla. A téli betegség hónapjai és utána a lelki nyomottság hónapjai, amikor a telefonnal a kezemben hevertem a paplanok és hálózsákok közt,  nem volt erőm begyújtani a kályhába, kínlódni a nedves fával és a füsttel. Villannyal fűtöttem, és most persze fizetni kell.

hetes busz

Meg a víz. A folytonos szivárgások és csőtörések, és mindenhez a semmiből keríteni  szakembert. A víz a föld alatt, ahogy szivárog, a víz a testemben, ahogy meggyűlik, és olyan vagyok, mint egy feszesre fújt gumikacsa. Mi a bajuk velem a vizeknek? Miért nem folyik ki, aminek ki kellene folynia a testemből,  és miért szivárog el rejtekutakon, aminek a csövön kellene átfolynia Ha egyáltalán igaz ez.

Pörög a csiga, és megsodorja, hogy mi lesz velem, meg a vízzel, a villannyal, a fűtéssel, meg mindennel,  veled is, Olvasó, meg a világgal, ahogy most egyszerre halódik és vajűdik. Ez önmagában nem rajtunk múlik, a változás . Méghogyha akarom is, hogy valami maradjon így vagy úgy, megérint, mint a szél, és vágyat kelt bennem a változásra nem tudom, hogy miféle erő, vagy legalább arra int, hogy tűrjem el, ami jön.

 Takarítónapló lenne ez itt, de látod, Olvasó, bármi történik is, mégsem tudom a házban megmozdítani haraggal vagy keserűséggel kényszerűen összedobált holmikat.

A csiga le tudja zárni a házát, ha belül akar maradni, és senkit sem akar beengedni. Mintha az én házamat is lepecsételte volna valaki. Két éve gyűrkőzöm, de még az sem megy, hogy különbséget tudjak tenni a tárgyak között. Mi hasznos a mostani életemben, mi lehet még hasznos, mit kell elvitetni a konténeressel, mit eladni, elajándékozni.

A gyász az egyik oka. Sokáig nem tudtam kisírni magam. Nem tudtam kimondani, mi és hogyan fáj. A csigalépcsőn egyre beljebb jutva végül azt is bevallottam, mi fáj a gyásznál is jobban.

pandás blézer

Akkor lett csak különbség a tárgyak között, amikor kimondtam, Olvasó,  amit most még neked sem merek elárulni. Másnap azt hittem, hogy rámrogy az ég. Reggeltől estig mindenkinek velem volt baja, és jöttek a hülyébbnél hülyébb hírek és magyarázatok. Akkor tudtam meg, hogy szivárog a kertben a víz, ami nem is szivárog, csak nem jó réssszámlát adtam a vízműveknél ügyintéző kezébe, és erre elkezdett hadoválni a szivárgásról, ami csak ő fejében létezik azóta is. Azon a napon, hogy mégse hulljak végképpen az enyészetbe, bementem egy turkálóba. Nem pontosan tudom, miből gondolom, hogy az öröm az, ami nem engedi kihullani a rosta likán az embert, de működik.

 Nyomban túrtam egy pandamackós blézert. A mandzsettáján még ott volt a gyári címke. Eltéveszthetetlenül az enyém volt. Két éve az első ruhadarab, amit nem azért veszek, hogy gyászoljak, vagy hogy dolgozzak benne, vagy leplezzem a felszedett kilókat, hanem csak úgy, azért mert pandamacis és jó rám, és még új is. Elég fontos, hogy nem hordta soha senki, és nem fűznek hozzá emlékek sem.

Ez már mind maga a különbség, ami megmondja, mi menjen, és mi maradjon.

További napokon túrtam még egy kék bőrzakót, egy kék kígyómintás blézert és egy olyat, amelybe mintha egy festő törölte volna az ecseteit. Gondolkoztam, mi a túrónak nekem négy blézer? Ha csak azért nem, hogy ürítsem le végre az összes fogast. Mindegyikről a régi vacakokat, amiket már úgye4m veszek fel soha.

fazék

A tányérokkal is megtörtént ugyanaz, ami a ruhákkal. Került két kis mázas zöld fazék. Beraktam öket az üveges kredencbe, és kérdeztem tőlük, hogy mi járatban vagytok, miért jöttetek ide, ahol pont hogy rengeteg tányér, tál meg mindenféle van. Azt mondták, azért, mert belőlünk még nem evett soha senki.  Hát az igaz. A kék korondi tál Anna barátnőmé volt, aki meghalt. A jénai tányérok a férjemtől jöttek, aki szintén meghalt, és még más tányérok más halottaktól…

Az egyik mázas zöld tál alján korongozáskor lett egy halvány, de jól kivehető csigavonal. Azt kérdezte a fazekas, nem bánom-e, hogy ott van, mert direkt hagyta meg. Már szinte unalmas ez a sok jel meg egybeesés, de igen, ha csigavonal van a tál alján, akkor az most biztos, hogy az enyém. Nincsen erősebb állat, és nincsen erősebb forma, ami a régi elakadásaimból kivontathatna, mint a csiga.

Közben egy gyíkocska délután a tulipános kapumon sütkérezett.

kilincs


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés